NYAKUNKON A NYÁR – 6 DUNAKANYAR STRAND, AMINEK NEM TUDUNK ELLENÁLLNI

Hőhullám, hőhullám hátán, a ventilátor már pihenőért könyörög, a hűtőből elfogyott az utolsó hideg sör is, de még a tavak és fürdők vize is a langyosnál melegebb tartományba kúszott. Mit lehet ilyenkor tenni, hol találsz enyhülést? Például be tudsz pattanni a kocsiba (vagy a buszra), és irány 6 különleges Dunakanyar strand!

Semmi sem fontosabb, mint a biztonság

A Dunakanyarban az a szerencsés helyzet áll fenn (például legnagyobb tavunkkal, a Balatonnal ellentétben), hogy kedvedre válogathatsz nemcsak a szebbnél szebb látnivalók, de a szabadstrandok között is. 

Igényesre és gondozottra vágysz, büfékkel együtt? Vadregényesre? Netán olyan strand jön be, ahol pluszt is kapsz, akár a kilátást? Van lehetőséged választani! Listánk a legjobb Dunakanyarbeli strandokról igazít útba.

Azonban mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy a Duna egy nagy és vad folyó, csak kellő tisztelettel és körültekintéssel lehet benne úgy fürdeni, hogy az igazán biztonságos móka legyen. 

Minden esetben tartsd be az írott és íratlan szabályokat a strandokon! Egy kis józanész, és egymásra figyelés, különösen kisgyermekkel, képes megelőzni a bajt: ha így teszel, a dunai fürdés valóban kikapcsolódás lesz.

Mire figyelj oda a Dunakanyar strandjain?

  • A Duna vize, folyó lévén, erős sodrással is bírhat, így mindig csak a kijelölt fürdőhelyen biztonságos csobbanni. 
  • Ráadásul a víz állandóan változtatja a partot, így a mélység és az aljzat tárgyai is folyton átalakulnak. 
  • Érdemes az uszadékfákra is odafigyelni, hiszen bármelyik bulit képes elrontani, ha úszás közben beütöd a lábujjadat! 

A dunai fürdés legfontosabb hivatalos szabályairól a Vízturisztikai Szövetség weboldalán olvashatsz részletesebben.

A nagy klasszikus – Kisoroszi szigetcsúcs

Forrás: szallas.hu

A Szentendrei-sziget csücske legendás kiránduló- és strandoló hely: minden valamirevaló Pest megyei vadkempinges, sátras arc töltött már egy éjszakát az itteni kempingben. 

A partszakasz hossza 600 méter az alacsony vízállás idején, tehát helyben biztosan nem fogsz szűkölködni, akármennyien is keressék fel és terítsék ki törülközőiket

Miért különleges? Itt ágazik el a Duna, és választja el a szárazföld többi részétől a Szentendrei-szigetet. Ha szembenézel az áramlással (akár egy hajó orrában), a visegrádi hegyek és a Dunakanyar csodás látványa a lelkedet is kényeztetni fogja!

A vadóc, a rejtőzködő – Zebegényi szabadstrand

Forrás: termalfurdok.com

A fák között rejtőzködő, a kisebb alapterületűek közé tartozó Dunakanyar strand a kavicsos partok kedvelőinek lesz ideális. 

A kilátás itt is gyönyörű, a Duna jobb partjáról nézhetünk délre, a Pilis hatalmas, erdőségekkel borított tömbjére. A parton lehetőség van öltözőszekrények és napozóágyak bérlésére is. 

A területet 2021-ben felújították, a strand alapos ráncfelvarráson és tereprendezésen esett át: ekkor épültek az árnyékoló napvitorlák és a beton strandépület, mosdókkal és tetőterasszal.

Miért különleges? Zebegényben betérhetsz a Danu Fröccsteraszra is, ahol mindig finom frissítőkkel várunk. A helyet biciklivel is megközelítheted, így a nálunk elfogyasztott kalóriákat is ledolgozhatod!

Gyerekkel együtt is élmény – Dunabogdány szabadstrand

Forrás: termeszetjaro.hu

A víz itt fokozatosan mélyül (egy folyóhoz képest), partját pedig nagyrészt a Duna által kimosott finomszemű homok borítja, kicsit távolabb pedig már zöld pázsit.

A strand jellemzően tiszta, emellett pedig játszótér és kisebb sportpályák teszik méginkább családbaráttá.

Miért különleges? A partszakaszról a Szentendrei-szigetet és annak ártéri erdeit fogod látni, tehát a zöldfelület élvezete igen, a panoráma kevésbé garantált. Mindenesetre a falucska eredete a középkorra nyúlik vissza, itt számos látnivalót találhatsz a fürdőzés után.

Ahol egy várral nézhetsz farkasszemet – Nagymarosi szabadstrand

Forrás: hetedhetorszag.hu

Nagymarossal szemben Visegrád királyi vára őrködik, te pedig leheverhetsz a gyönyörű kilátásban gyönyörködve. 

Nagymaros 200 méter hosszú strandja népszerű fürdőhely, a település lakói méltán büszkék rá, önkéntesek rendszeresen karbantartják. 

A homokos part mellett büfék is állnak, de mi a Danu Bár csodavilág teraszát ajánljuk, ha frissítőre is szükséged van a Duna-parti naplementében.

Miért különleges? Nagymarosra, vagy éppen onnan, hajóval is közlekedhetsz. A dunai hajózás sokezer éves tevékenység, a folyam sztrádaként is funkcionál. Szerencsére napjainkban is széles a választék, ha ezt is élményt sem szeretnéd kihagyni.

Jegyváltós kakukktojás – Öböl Music Beach Esztergom

Forrás: szallas.hu

Az esztergomi strand duplán lóg ki az eddigi listánkból: egyrészt tízéves kor felett jegyet kell váltani, másrészt technikailag nem a Dunában, hanem a Palatinus-tóban merítkezhetsz meg. 

Ezt a 800 méteres parttal bíró tavacskát Dorog és Esztergom között találod, vize tiszta, ráadásul el van látva minden olyan infrastruktúrával (köztük foci- és röpipálya is), amit a belépőjegyért cserébe jogosan elvársz.

Miért különleges? Ha a Dunakanyar miliőjét szeretnéd élvezni egy tópart teljes biztonságában, akkor érdemes egészen Esztergom határáig utazni, ahol ez a mediterránnak vagy tengerparti érzetűnek nevezett hely nyújt vigaszt forró napokon.

Kavicsos kaland – Gödi szabadstrand

Forrás: termeszetjaro.hu

Göd strandja nem szűkölködik árnyékos helyekben, kavicsos partja pedig hűsítő és nagyszerű, aki ezeket a helyeket kedveli a homokos talajjal szemben. 

Partja 300 méter hosszan követi a Dunát, amelynek a felfedezéséhez akár kenuba is pattanhatsz itt. A helyi sörkertben alkalomadtán koncerteket is tartanak.

Miért különleges? Közel van a fővároshoz, mégis távol annak zsongásától: vonattal és biciklivel egyaránt könnyen elérhető, ezért ha Gödöt választod, hagyd otthon az autódat! Göd volt egyébként az a hely, ahol a versenyló, Kincsem is készült a nagy vágtákra.

Bármelyik helyet is keresed fel, ne feledd, első a biztonság, második a tisztaság: hagyd úgy magad után a strandot, ahogyan elvárod, hogy téged is fogadjon! 

Ha ez a kettő teljesül, akkor a nulladik pont is menni fog: az pedig az önfeledt örömé!

Borítókép forrása: femina.hu

Ajánlott cikkek